|
MULTIPLAYER |
|
Ez a leírás azoknak szól akik nem foglalkoztak előtte multiplayer - azaz többjátékos - számítógépes játékokkal.
Egy kis történelem
![]()
A multiplayer megjelenése az id Software Doom nevű, ma már kultikus és történelmi jelentőségű játékához köthető. Az id akkor már komoly hírnévre tett szert, mivel a Castle of Wolfenstein nevű játék megírásával feltalálta az fps - first person shooter - kategóriát. A Doom-ban már lehetőség volt arra, hogy a hálózaton összekapcsolt gépeken egymással játszhassanak az emberek. Ennek a jelentőségét nehéz túlértékelni, ez egy hatalmas lépés volt a mai, korszerű FPS-ek irányába. Az id ezután elkészítette a Doom második részét, de nem volt túl nagy különbség, ahogy az eddigi játékok, ez is csak két dimenziós képet adott. Az én véleményem szerint a FPS-ek fejlődésének legfontosabb mérföldköve a Quake játék megjelenése volt (1996 karácsony). Ez volt az első 3D-s játék, azaz a tárgyaknak végre volt mélysége, körül lehetett járni őket. Grafikailag ez óriási minőségjavulást hozott, igaz az akkori csúcsgépeken futott csak jól (pentium 1). A grafikát, ill. annak megjelenítését akkor csak a processzor végezte (software rendering). A Quake 1 rendelkezett kezdetleges fizikával is. Ez annyiban merült ki hogy ha ugrás közben a földbe lőttél rakétával akkor a robbanás feldobott egy emeletnyi magasságba (rocket jump). A játék különféle irányítási "hibáinak" és a rocket jumpnak, a kiegyensúlyozott fegyvereknek, a jó grafikának és a szabad, három dimenziós mozgástérnek köszönhetően a multiplayer aranykorát élte. Először fordult elő hogy komoly összegeket lehetett nyerni különféle tornákon csak azért mert valaki jól játszik. A Quake 1 alapvetően single player játékmenetre épült azaz egy történet keretében végig kellett mészárolni a pályákat, a multiplayer játékmód csak mellékes lehetőség volt. A multiplayer, azaz többjátékos mód igényeinek jobban megfelelő modifikáció a Quake World volt, ami gyakorlatilag nem különbözött az eredeti játéktól, de kifejezetten az internetes játékra lett kitalálva. A neten való játék esetében szükséges egy szerver gép, ezen fut a játék, a többi játékos a hálózaton csak olyan információkat küld át hogy ki mikor milyen gombokat nyomott meg, merre mozog stb. (persze a többieknek is futtatniuk kell a játékot..). A netes adatforgalom vezérlésének újraírásával, a netkód optimalizálásával a Quake World alkalmasabb volt a neten való játékra, bár sokan megmaradtak az eredeti verziónál is. A Quake tehát a korszerű multiplayer játékok első darabja.
Játékmódok
![]()
A Quake-ben lehetőség volt a mindenki mindenki ellen típusú, elég egyszerű de megunhatatlan játékmódra. Ez a klasszikus Death Match. Aki a legtöbb ellenfelet szecskázza le az nyer. Ennél kicsit (de nem sokkal) bonyolultabb a Team Death Match. Két csapat küzd egymással, az összesített eredmények döntik el a mérkőzést. A Quake-ben lehetőség volt Coop módra is. A kóperatív játékmódban az egyjátékos mód pályáit kellett teljesíteni, de hálózaton keresztül több játékos vett részt a monszterek lemészárlásában. Ez a játékmód többnyire felülnézeti hack&slash (kb - üsd-vágd) játékokban hasznos és élvezetes, mindenki által ismert példának a Diablo 2 hozható fel. Minden karakter más enemy-k ellen hatékony, egymást segítve sokkal eredményesebbek mint külön (pl.: a mágusok a háttérben állva szétvarázsolják az ellenséget, a közelharcban eredményes játékosok pedig elöl hentelik az gonosz ellent). Egyszer volt szerencsém részt venni egy ilyen partiban de ahol nincs célkereszt az nem az én stílusom. Egyébként a Quake 1-ben is megvolt a lehetőség coop játékra de azt nem próbáltam.
Most már nagyjából tisztáztuk hogy mi is a multiplayer játék lényege, és alapvetően vagy egymás ellen (deathmatch) vagy egymást támogatva (cooperative) lehet hálózaton játszani. Most röviden ismertetném a jelenleg legnépszerűbb multi játékokat.
Counter Strike (motto: Volt egyszer egy HalfLife...)
A minden cicó nélkül kultikusnak nevezhető HalfLife programot a Valve adta ki (helyesebben ők írták), és 1998ban jelent meg. Teljesen átrajzolta a lövöldözős játékokról alkotott addigi felfogást, mivel a történet került középpontba (a Quake írásakor John Carmack véleménye az volt hogy lövöldözős játékban a sztori nem annyira fontos). Most már nem az volt a feladat hogy a következő teremben lévő szörnyeket apró darabokra robbantsuk, hanem egy ismerős emberi környezetben (kutatóállomás a föld alatt) kell kiutat találni a felszínig. Az interaktivitás illúziója és az élő, gondolkodó (vagy annak tűnő) emberek jelenléte, akikkel beszélgetni lehet (ha két mondatot de akkor is) teljesen más, filmszerű élményt nyújtott. Ennyit a HalfLife-ról. (HL2 2004 novemberében jelenik meg!).
Két unatkozó srác, Minh Le (Gooseman) és Jess Cliffe (cliffe) 1999-ben írtak egy kiegészítést a HalfLife játékhoz. A játékban két csapat harcol egymással (counterstrike=kommandós, terrorist=navajonmiafordítása?), a valóságban is létező fegyverekkel (tehát semmi rakétázás, hatcsövű légvédelmi gépágyú stb). A cél kétféle lehet: egyes pályákon van négy túsz, ezeket a rendőröknek ki kell szabadítani a terrorok bázisából és a saját bázisukra vinni, a másik lehetőség hogy van két pont a pályán ahol a terroroknak el kell helyezniük egy bombát és fel kell azt robbantaniuk. Természetesen a rendőrök hatástalaníthatják a bombát a számláló lejárta előtt. A meccsnek akkor is vége van ha az egyik csapat elfogyott. A teljesített feladatokért a csapat kap valamennyi pénzt amiért a következő körben vásárolhat muníciót, gránátot, jobb fegyvert stb. A CS népszerűségét tekintve a legtöbbet nyüstölt játék, a rajongótábora több milliós. Ezt nem sok más multi játék tudta megközelíteni, felülmúlni tudtommal egyiknek sem sikerült. Igen komoly bajnokságokat rendeznek belőle évről-évre, és a játékot komolyan űző emberek napi több órát játszanak, helyesebben gyakorolnak. Minden túlzás nélkül mondhatjuk hogy egy elektronikus versenysportról van szó. Jelenleg a Counter Strike: Source a következő lépcső a CS fejlődésében. Ennek a cikknek az írása előtt egy héttel adták ki, és a hamarosan megjelenő HL2 grafikai motorját használó CS átiratról van szó. Szebb textúrák, fejlettebb fizika, tükröződő felületek és pár idegesítő bug a feature-lista.
A másik vonal: Quake3, Unreal Tournament.
A klasszikus deathmatch vonalat erősítette a két klasszikus a, Quake3 és a Unreal Tournament, A Quake3 volt az első olyan játék amelyikben a multi nem opcionális lehetőség volt az egyjátékos mód mellett hanem kifejezetten multi játéknak készült (az id Software-nek nem is tudom hányadik előremutató, innovatív ötlete ez..). Lehetőség van egyjátékos módra is, ebben az esetben gépi ellenfelekkel kell kvázi multizni. A Quake 2 multiplay szempontjából megosztotta a közösséget, sokaknak nem tetszett (nekem se) és maradtak a Quake 1-nél. A Q3 megjelenésével viszont az addigra igen öregecske Q1-ről nagyon sokan áttértek a Q3-ra. A Q3 egy jó ideig meghatározó volt a multi játékok között, rengeteg gépet, videokártyát aszerint értékeltek hogy milyen gyorsan fut rajta a Q3.. A rivális az Unreal játék motorjával futó Unreal Tournament is elég népszerű volt. Azután megjelent az Unreal Tournament 2003 ami (akkor) grafikailag lemosta az ellenfeleket, viszont sokan fanyalogtak hogy hiányzik nekik az eredeti Tournament hangulata. Jelenleg az Unreal Tournament 2004 az aktuális folytatása a sorozatnak.
A Q3-ban meg a többi játékban lassan megjelentek a sima deathmatch/ team deathmatch unalmát megtörő játékmódok is.
Az egyik ilyen a CTF: Capture the Flag - két csapat egymás ellen, és a másik bázisán lévő zászlót a saját bázisra kell eljuttatni, még mielőtt az ellenfél ledarál minket. A már említett Unreal Tournament 2004-ben debütált az onslaught mód, amiben járműveket használhatunk, és a két csapat egymás bázisát (pontosabban reaktorát) próbálja elpusztítani, de a két bázis között lévő adott pontokat is birtokolni kell közben, ezek birtoklásáért elég nagy csaták szoktak kialakulni. Az UT2k4-ben jelent meg szintén a szintén csapatalapú Assault mód, itt is adott pontokat kell védeni, de nem szimmetrikus a dolog, az egyik csapat védekezik, a másik támad, a következő körben csere. Némi információ meg pár hasznos dolog UT-vel kapcsolatban itt: www.ut2004.hu
A reális, létező fegyverekkel vívott, esetleg régebbi konfliktusokat, háborúkat felelevenítő játékok közt említhetjük a Battlefield 1942 vagy Battlefield Vietnam, America's Army (ingyenes!), Söldner játékokat, bár többségükben a sebzés a valóságtól jóindulatúan különbözik, mert különben játszhatatlanok lennének. Járműveket is használhatunk, persze nem raliszimulátor gondosságú irányítással. Őszintén szólva ezeket nem igazán ismerem úgyhogy róluk ennyit.
Van még egy olyan multi stílus ami a szárnyait bontogatja, ez pedig az MMORPG - Massive Multiplayer Online Role Play Game. Ezekben egy teljes virtuális világot kapunk, amit sokféle élőlény, szereplő népesít be, ezeket emberek irányítják. A cél többnyire a barangolás, adott feladatok végrehajtása, ahogy az egy szerepjátékhoz illik. A játékosok igen nagy száma (több száz) miatt a szerverek fenntartása elég költséges, ezért is viszonylag lassú a terjedésük, sok játék anyagilag bukás a kiadóknak. Az MMORPG-k többsége fantasy világokban játszódik. Mivel célkereszt ezekben sincs többet nem is tudok róluk. :) Akit jobban érdekel: www.mmorpg.net
Eredetileg arra gondoltam hogy a kérdéses játékokat egy-egy képpel illusztrálom, de mozgás közben sokkal jobban lehet látni a grafika minőségét. Ezért akit érdekel a dolog, a www.cyberfight.org oldalon a movies menüben talál egy csomó avi-t mindenféle multi játékról. Jó töltögetést.
Írta: bubuka
2004.10.10